Slika:Coa Hungary Town Kistelek.svg

Vsebina strani ni podprta v drugih jezikih.
Iz Wikipedije, proste enciklopedije

Izvorna datoteka(Datoteka SVG, nominalno 200 × 300 pikslov, velikost datoteke: 12 KB)


Povzetek

Opis
English: The coat of arms of Kistelek
Magyar: Kistelek címere
Kistelek város címere álló, hegyes talpú pajzs, arannyal és zölddel - a cölöp helyén ékre - vágott. Az aranyékből zöld szár növekszik és bomlik három ágra, melyeken egy-egy (csúcsával jobbra, a pajzsfő felé és balra mutató) szív alakú zöld levél fakad.
Az aranymáz a dicső múltat idézi, amely a réz- és bronzkortól a római, a szarmata, népvándorlás és középkori időszakon át ível napjainkig. Jelképezi a helybeliek aranyat érő szorgos munkáját, derűjét, élni akarását és a napfényes órák magas számát is e vidéken. A zöld szín a mezőgazdasági termelésre céloz, s arra, hogy e terület hosszú időn át puszta volt, továbbá, hogy 1789-től jelentős erdőtelepítéssel állították meg a futóhomokot. Ez a jövőbe vetett remény színe is. A két máz váltakozása mutatja, hogy a település a középkor végéig önálló volt, később eladományozták (1702-ben a Német Lovagrendnek, 1731-ben Szeged városának), majd ismét önállóvá vált.
A három levél szimbolizálja, hogy ez a szám szinte misztikusnak tekinthető a település életében: földje mezőségi, barna és futóhomok, egymást váltja a termőföld, szőlőtermő homok és szikes legelő, a szántóművelés, gyümölcs- és szőlőtermesztés és az állattartás. Három út keresztezi itt egymást: a Budapest-Szeged, a Halas-Csongrádi és a Mindszenti révhez vezető. A pajzstalp és a három levél zöldje együtt a fejlődést jelképezik, ahogyan a hajdani tanyás község nagyközséggé (1970), majd városi jogú nagyközséggé (1984) végezetül pedig várossá vált (1989). A levelek közé ékelt két aranymező egymással szembeforduló ekevasat rajzol ki, amelyek jelzik, hogy a lakosság jelentős hányada ma is a mezőgazdaságban vagy feldolgozó iparában tevékenykedik, a zöld szár pedig a helyi kábelgyártás jelképe lehet.
A közrefogott négy aranymező is többféleképpen értelmezhető: ha arcot képzelünk bele, megjelenítheti a település templomának kegyes patrónusát, Szent Istvánt, vagy hasonló meggondolásból emlékeztethet a hősi halottakra (akik csak az I. világháborúban 326-an estek el). De tekinthetjük ablaknak is, amely a reményt megjelenítő zöldből a verőfényes, ragyogó jövőbe nyílik. A három levél együttese, mint valami nyílcsúcs, a pajzsfő felé mutat, kifejezve a helybéliek felfelé törekvését, városukért vállalt tenni akarását, jövőbe vetett bizalmukat.
Datum
Vir https://magyarcimerek.hu/1418-kistelek
Avtor Madboy74
Dovoljenje
(Nadaljnja uporaba datoteke)
This file depicts the official coat of arms or flag of a Hungarian municipality. According to 1.§ (4) of the Hungarian copyright law (1999./LXXVI.), copyright protection does not cover "legal provisions, other means of state direction, court and other official resolutions, announcements and documents issued by an authority or other official organ, as well as standards made obligatory by law and other similar regulations." Official coat of arms and flags, being defined in such a regulation, are thus in the public domain in Hungary, and also in the US, according to § 313.6(C)(2) Compendium of U.S. Copyright Office Practices, 3rd ed. 2014 (Compendium (Third)): "As a matter of longstanding public policy, the U.S. Copyright Office will not register a government edict that has been issued by any state, local, or territorial government, including legislative enactments, judicial decisions, administrative rulings, public ordinances, or similar types of official legal materials. Likewise, the Office will not register a government edict issued by any foreign government or any translation prepared by a government employee acting within the course of his or her official duties."

Note: The usage of coats of arms and flags is governed by legal restrictions, independent of the copyright status of the depiction shown here.


Deutsch | English | magyar | +/−

Licenca

Jaz, imetnik avtorskih pravic na tem delu, ga s tem objavljam pod naslednjimi licencami:
GNU head Ta dokument je dovoljeno kopirati, razširjati in/ali spreminjati pod pogoji Licence GNU za prosto dokumentacijo, različica 1.2 ali katera koli poznejša, ki jo je objavila ustanova Free Software Foundation; brez nespremenljivih delov ter brez besedil na sprednji ali zadnji platnici. Kopija licence je vključena v razdelek Licenca GNU za prosto dokumentacijo.
w:sl:Creative Commons
priznanje avtorstva deljenje pod enakimi pogoji
This file is licensed under the Creative Commons Attribution-Share Alike 4.0 International, 3.0 Unported, 2.5 Generic, 2.0 Generic and 1.0 Generic license.
Dovoljeno vam je:
  • deljenje – reproducirati, distribuirati in javno priobčevati delo
  • predelava – predelati delo
Pod naslednjimi pogoji:
  • priznanje avtorstva – Navesti morate ustrezno avtorstvo, povezavo do licence in morebitne spremembe. To lahko storite na kakršen koli primeren način, vendar ne na način, ki bi nakazoval, da dajalec licence podpira vas ali vašo uporabo dela.
  • deljenje pod enakimi pogoji – Če boste to vsebino predelali, preoblikovali ali uporabili kot izhodišče za drugo delo, morate svoj prispevek distribuirati pod enako ali združljivo licenco, kot jo ima izvirnik.
Izberete lahko licenco po svoji izbiri.

Napisi

Dodajte enovrstični opis, kaj ta datoteka predstavlja

Predmeti, prikazani v tej datoteki

motiv

14. april 2012

image/svg+xml

b212e1dff7aa03b02e6ce0c77d0cb5565c314be9

način določitve: SHA-1 angleščina

300 piksel

200 piksel

Zgodovina datoteke

Kliknite datum in čas za ogled datoteke, ki je bila takrat naložena.

Datum in časSličicaVelikostUporabnikKomentar
trenutno23:45, 27. november 2015Sličica za različico z datumom 23:45, 27. november 2015200 × 300 (12 KB)Madboy74reworked
06:06, 14. april 2012Sličica za različico z datumom 06:06, 14. april 2012260 × 300 (4 KB)Madboy74{{Information |Description ={{en|1=The coat of arms of Kistelek}} {{hu|1=Kistelek címere}} |Source ={{own}} |Author =Madboy74 |Date =2012. 04. 14. |Permission ={{PD-Coa-Hungary}} |other_versions = }}

Datoteka je del naslednje 1 strani slovenske Wikipedije (strani drugih projektov niso navedene):

Globalna uporaba datoteke

To datoteko uporabljajo tudi naslednji vikiji:

Oglejte si globalno uporabo te datoteke.

Metapodatki